Nem ért a barátom

Meggyanúsít, mit kavarok körülötte, miközben
a mérgező füstöt igyekszem épp a mellkasáról odébb hessegetni.
Mint egy rémes szappanopera, mondja,
szappanopera, rémes, mondom én is.
Különben úgy hittem, mint minden ember,
szerelemre vágyik.
Korábban autókat szerelt.
Ma lelkeket gyógyít és verseket ír.
Hogy ő hogy van összerakva, nem értem.
Barackfát becéz, ha fél szegény fácska
a közelgő téltől, a kertben, de rükverzben
padlógázzal hajt át a környék legdédelgetettebb macskáján.
Szerelemben szép szavú, gyorsétteremben
nőkről csak így beszél: az a pina.
Van egy fekete bőrkabátja,
amiben a mai napig nem ismerem fel,
mikor kiszáll a sportkocsijából.
Gépekről ír,
verseket gyógyít,
lelkeket szerel.
Én úgy hittem, szerelemre van szüksége.
Nyílt, szabad, végeláthatatlan terekre, mint
amilyen a versé.
Nem értem, miért hajlandó egy reménytelen eset
– azt mondja, gyári hibás a motor –
mérgező füstjében, szerelőaknába szorulva megfulladni.