Kecskebúcsúztató

Kis barátunk,
nincsen több káposzta,
meggyfarügy, akáclevél!
Nem eszik, rágódik 
többé semmin se, 
ki nem él.

Vártad bár, nem mekeg
kis gidád sem neked 
soha.
Lehet sors ily mostoha.

Láncod az üres kecskeólba
akasztva bambán 
csüng azóta.
S engem kín gyötör:

érhet-e igaz vád
miattad, hisz én voltam a gazdád?!

Hanem tudom én.
Egy napon majd, mikor
minden egykor élt halott
boldog égi honát záró kapujához érek,
ott talállak téged.
Téged talállak ott.

Ott állsz majd utamban:
két szarvad konok
tested hófehér – 
hogy fogok félni én!

Úgy nézek majd szűk szemedbe 
sírva, remélve,
ahogy te néztél 
– átkozott nap –
akkor az enyémbe.

S várom, hogy szelíd légy 
és kegyelmet mekegj:
„Gyere, gazdám,

gyere,

beeresztelek!”

 

(Papírhajó, 2015. szeptember 2.)