KULIN BORBÁLA 

Eavan Boland: A szoba, melyben első gyermekem aludt
(The Room in Which My First Child Slept)
 

Idővel így tudtam gondolni rá:
volt egyszer egy hófödte város
egy hegy alján, minden évben egy folyó
futott rajta keresztül a tavasz közeledtét jelző
hajnali, vad zúgással –
egy kisváros, vásznáról híres,
ami itt készül, durva, matt szövet,
hevenyészve szőtt pamut, melyben
a hántatlan pamuthéjak megmaradtak, és
láthattad őket, ha az érdes virágminták mögé néztél,
vagy a fonákján annak a piros csőrű madárnak,
mely hátraszegett szárnyaival egyre próbált
leszállni arra a mintegy hüvelyknyi pamutra,
fészket rakhatott volna itt, ha bárki engedi.
És ha most kérdezel, mi történt vele –
a várossal, ami – a válasz, hogy hiszen
nincs is ilyen város, tulajdonképpen
sosem létezett, és a vászon, a sprőd pamut,
melyre sosem szállt le, s melyről sosem repült el madár,
egyszer sem volt, sehol sem volt, de akkor
mivel magyarázzam, hogy néha hallom
április első napjaiban, ahogy
áttöri magát a virradaton a folyó, amely megtanult
úgy beszélni, ahogy egykor én beszéltem, s azt mondja:
mintha nem szerettelek volna,
mintha nem haltam volna meg érted.