KULIN BORBÁLA 

Catullus, 51. carmen
(Ille mi par esse deo videtur…)

 

 

Bezzeg ő! Tudná legalább, miféle

isten ő, istentelenül szerencsés

ember! Ott ül, lát, a szemedbe nézhet, 

hallja a hangod! 

 

Felnevetsz. Végem… te, te, hogyha tudnád, 

hogy hasít ketté ez a hang, oly édes, 

elszorul torkom, a szivem kihagy most, 

hogy megidézlek, 

 

zsibbadás vesz rajtam erőt, a nyelvem

béna lesz, felforr az ölem, segítség, 

vaksötétben szédülök, a fülembe 

zúdul a vérem. 

 

Nincs elég dolgod, ez a baj, Catullus,

túlpörögsz! Más épületes dologgal

töltsed óráid, tunya! Romba döntöd

még a világod.